A lányokat
elvittem egy anyanapi program keretében a ma már Holnemvolt parkká avanzsált Vidám
parkba. Teljesen le voltak nyűgözve, míg én kifejezetten csalódott voltam.
Állítom az én gyerekkoromban ezerszer ijesztőbb volt az Elvarázsolt kastély,
hosszabb a Mesecsónak és kacskaringósabb a Labirintus. A kastélyban a csajok
nem látták a lepergő festéket, a töredezett tükröket, a szakadást a
varázsfotelek huzatán, a kopottságot és az enyészetet. Izgalmasnak,
bizsergetően rémisztőnek és rém érdekesnek találták. A bejáratnál mindig
visszafordultak és legalább ötször végigvisongták az egészet. Borka a
tükörlabirintuson is annyiszor végigment, hogy már csukott szemmel is kitalált volna.
A közös szenvedélyük a mesecsónak lett, szent meggyőződésük volt, hogy az egy igazi barlang és a sok pókháló a
mesefigurákon a dekoráció része. Emesét már csak az Állatkertből ide kiszorult
állatok érdekelték jobban. Csöppnyi félelemérzettel etette az alpakkákat és őzikéket
míg én próbáltam mind a tíz ujját szemmel tartani. Mindannyiunknak izgi nap
volt, az biztos.
GySzR:
A sarkamra
álltam és Emese közelgő 3. születésnapján felbátorodva eltökéltem magam: Emese
egyedül fog elaludni. Semmi órákig tartó talp csikizés, semmi mellette fekvés,
semmi hát simogatás! Csak a könyörtelen rideg saját ágy és a fél köbméter
plüssállat. Mese, ének, jóéjt puszi és könnyes búcsú – mostantól ez lesz az
esti program. Az élet kegyetlen, a szívem szőrös.
Nem volt
könnyű menet, elárulom. Emese egy hétig a végkimerülésig fészkelődött az
ágyában, alkudozott, beszélgetett az állatkáival és velem (ilyen sorrendben),
pakolászott, kb. negyvenszer kimászott, majd visszarakatta és betakartatta
magát. Mindez persze a szokásos szomjas vagyok, pisilnem kell, szomjas vagyok
koreográfia után. Sőt, a végén a végkimerültség határán még hisztizett is egy
kicsit. Aztán egyik este, amikor már tényleg annyira elfáradt, hogy majd
leragadt a szeme kétségbeesetten kiabált:
- Jaj a szemem! Anya! Jaj a szemem!
Majd puff! Elaludt.
Nyertem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése