130.-223. hét

A lányok egyre intenzívebben kampányolnak valami igazi állat mellett. Borka stabilan cicát szeretne, azt nem látom túl esélyesnek, Emese ingadozik, de zsenge korára való tekintettel, amúgy sem vesszük túl komolyan abbéli kívánságait, hogy mostantól tartsunk otthon oroszlánt vagy lovacskát. Valamelyik este egy katicabogár mászott a szőnyegen a meseolvasás közben és egy hirtelen ötlettől vezérelve háziasítottuk a jószágot. Kapott egy gyönyörű befőttesüveget, Borka vágott bele papírmászókákat (majdnem olyan, mint a hörcsögéknél a mókuskerék). A névadásból eredő konfliktusoknak viszonylag hamar elejét vettem, és az egyedi Lillipanni névre kereszteltük újdonsült háziállatunkat. A lányok minden nap megkeresgették az üvegben kedvencüket, néha szellőztettük az üvegét. Nekik ugyan nem tűnt fel a probléma, de én határozottan aggódtam a katica táplálása miatt. Valószínűleg nem alaptalanul, ugyanis egyik reggel, Lillipannit egy nem túl egészséges testhelyzetben, háton fekve, égnek meredő lábbal találtam. Azt hiszem, katicáéknál ez nem a hosszú élet titka. Gyorsan úgy döntöttem, hogy a lányokat nem szembesítem a tragédiával, hogy az első háziállatunk közel öt napot bírt ki körünkben és azt is hamar felmértem, hogy november végén nem fogok egykönnyen új katicát szerezni, ezért a csajok legnagyobb megrökönyödésére Lillipannit szabadon engedtük és kirepítettem a negyedikről. Borka azóta is cicát szeretne, Emese pedig cápát vagy zsiráfot. Nem is tudom, a katica nagyon praktikus volt…

GySzR:

Kettesben vásároltunk Emesével és a pénztárnál egy Dörmi szeletért rimánkodott. Nem szoktam bedőlni az ilyesminek, de most ellágyultam, mert azt kérte, hogy vegyünk egyet Borkának is, aki ezalatt a távolban épp az oviban nyögte a csendespihenőt. Ki tudna ellenállni egy ilyen figyelmes kis testvérnek? Én nem, úgyhogy vettem egyből kettőt. Fizetés után Mesi jóízűen megette a sajátját, majd közöltek, hogy:

- Akkor most kérem a Boriét is!