128.-221. hét

A hétvégén lakásfelújításba kezdtünk. Egyrészt a lányok kinőtték az ágyaikat. Bori egészen egyértelműen végigéri a sajátját, Emese pedig eleve hátrányból indul, mert fél köbméternyi plüssállat tobzódik a lábának fenntartott helyen. Az ágyrács inkább kihívást jelent neki, mint akadályt a ki- és bemászás tekintetében és talán csak annyiban segítség, hogy altatásnál pár másodperc előnyhöz jutok, amikor el kell kapni a grabancát szökés közben. Másrészt pedig az indokolja a lakásfelújítást, vagy legalábbis a festést, hogy az eredetileg fehér falaink úgy egy méter magasságig finoman szólva is legfeljebb csak emlékeztetnek az eredet árnyalatukra. Harmadrészt pedig telítődött a gyerekszoba: több kincs, baba, kis ez, kis az és legfőképp kacat már nem fér el. Elérkezett a selejtezés ideje. Ez ügyben hatalmas hibát követtem el, amikor egy anyanapi program keretében terveztem el a dobozolást. A lányok persze semmit nem tartottak feleslegesnek és felváltva tették le a nagyesküt, hogy létfontosságú és nélkülözhetetlen minden olyan vacak is, amire hónapok óta rá sem néztek. Sőt így, hogy felszínre kerültek, még annyira meg is örültek ezeknek a kacatoknak is, hogy míg én két dolgot betettem a dobozokba, ők hármat vettek ki. Azért így is sikerült sutyiban eltüntetnem jó pár doboznyi motyót, szóval még van remény, hogy beférnek az új helyükre. És hogy milyen lesz az új hely? A csajok szemében az elsődleges szempont az volt, hogy legyen benne csúszda, úgyhogy hetek óta intenzív tárgyalásban állok egy asztalossal. Emesével egy egész napot töltöttünk az Ikeaban és barkácsáruházakban (még szerencse, hogy a költözés óta tudom, hogy a Baumax a nyerő, mert ott autós bevásárlókocsi is van). A gyerekszoba falának színében nem volt teljes az egyetértés, ugyanis Borka határozattan rózsaszínt szeretett volna (és mivel szerintem minden lányos anyukának is van egy második rózsaszín korszaka a gyermeke 3-4 éves kora körül), én is könnyen beadtam a derekam. Mesi ingadozott, de végül megegyeztünk abban, hogy a fal nem lehet egyszerre rózsaszín és zöld is és az ágyánál lehet zöld a falvédője. Így tehát öt percig fontolgattam a választékot nézve, hogy fakó eperhab, mandulavirág vagy rózsaszín köd fantázianevű festéket vegyünk. Végül a scampi tapasnál majdnem elcsábultam, de maradtunk az unalmas babarózsánál. Az egész vásárlásban Emese azt élvezte a legjobban, hogy a sok cucc miatt előre szorult és mellettem ült az anyósülésen, a lábával váltogatta a CD-n a számokat, hogy megtalálja a nem létező kedvencét.

GySzR:

Több napnyi előkészület, festés és takarítás után eljött a nagy pillanat, amikor hazajöttek Mamiéktól a lányok és megnézték a még félkész, de már rózsaszín falú lányszobájukat. Borkának ragyogott a szeme és egyértelműen tetszett neki. Emese viszont totál kiborult:

- Nekem nem tetszik a rózsaszín.

Csak azzal lehetett nagy nehezen megbékíteni, hogy ennek legalább eperillata van (igen, illatosított gyerekfestéket vettem. Nyugi, eddig én sem tudtam, hogy ilyen is létezik). Másnap reggel azonban újra mélységesen felháborodott:

- Anya! Ez még mindig rózsaszín!
Szegény, vajon miben reménykedett? Hogy az egész csak egy rossz álom volt, vagy hogy éjjel átfestették a manók?