90.hét

Borka a héten kimászott a kiságyból. A délutáni altatás során örömmel nyugtáztam, hogy annyira csönd van, hogy már biztos elaludt és gondoltam végre lesz 5 perc nyugtom a kanapén, mire meglepődve hallottam, hogy valaki tolja a játék babakocsit, majd azon nyomban megjelent Bori is fülig érő szájjal, leírhatatlanul elégedett mosollyal. Minden rendes gyerek ilyenkor minimum fejre esik, ő viszont kérésre bármikor bemutatja, hogy milyen simán ki tud mászni. Anyai nagyanyja persze egyből lelkesen indítványozta, hogy vegyünk ki pár rácsot, hogy tudjon könnyen ki-be közlekedni, de az apja egyből megvétózta a dolgot, szerinte inkább rácsozzuk be a tetejét is! Tény és való, hogy az ágyrács az utolsó előtti védelmi vonal (amíg egy méter alatt van, az utolsó a kilincs), ami garantálja a szülői ágy Bori-mentességét hajnaltájban, arról nem is beszélve, hogy altatáskor is néha az utolsó esélyem, hogy ha sokáig az ágyában van, előbb-utóbb csak megunja és lefekszik aludni. Amíg viszont dűlőre jutunk a rácskérdésben, addig megelőzésképpen hálózsákban alszik.

         A jó időre való tekintettel Borka sokat kirándul mostanság. Krisztivel és Balázzsal végigmásztuk a Kopaszi-gátat, ahol Bori tisztán jó szándékkal vezérelten megkergette a kacsákat. Mindezt úgy, hogy az uzsonnára vitt kukacot (= buláta) szerette volna megosztani a szárnyasokkal, akik félreértették a feléjük kinyújtott kézzel lelkesen totyogó Borit és inkább menekülőre vették a figurát. Persze Borkát sem kellett félteni, mert amint hatótávolságon kívül kerültek a kacsák, egy vállrándítással elintézte a dolgot és megette az eleséget. A hétvégéket pedig mostanában a Normafán tölti kisvonat nézegetéssel. A vonatok ugyanis továbbra is nagy kedvencek, legyen itt szó akár meséről, akár játékról, a gyermekvasúton közlekedő gőzmozdony pedig a favorit. Ha kérdezik, simán elmondja, hogy a kéményből gőz jön, a vonat sínen megy és azt mondja, hogy si-hu-hu, van kereke, a mozdonyvezetőnek pedig sapkája van és azt kell neki mondani, hogy pá-pá.