Szenzációs
hírem van! Borka foghíjassá vált. Némi rásegítéssel „kiesett” a bal alsó egyese.
Már hetek óta állítja, hogy mozog és amikor már azt is megengedte hogy megnézzük,
kiderült, hogy tényleg így van. Elég nehezen tudott vele harapni így Mami
viszonylag könnyen meg tudta vesztegetni, hogy némi ajándékért cserébe hagyja
kihúzni (három kis pónimütyürért – ezért még lehet, hogy Emese is engedte
volna). A kiesett fogat felkészülten vártuk, kibélelt fogtartó dobozkával és
fogtündér-ajándékkal. Kiderült ugyanis, hogy a nagycsoportos ovisok körében a
fogtündér majdnem olyan menőnek számít, mint a Mikulás, már ha nem menőbbnek,
mert ehhez az ajándékhoz még jól sem kell viselkedni. Az ominózus éjszaka után
reggel mindkét lány határozottan állította, hogy éjjel tündérillatot éreztek és
lám meg is találta Borka a párnája alatt a „Bori és a fogtündér” című
mesekönyvet. Az öröm felhőtlen volt, egészen addig, míg el nem olvastuk. A
mesebeli Bori is nagyon örül ugyanis, hogy milyen sok tejfoga van még hátra,
amiért mind ajándékot fog kapni, mire anya felvilágosítja, hogy a fogtündér
csak az első fognál jön! Hoppá! Én sem olvastam előre! A nagyobb baj viszont,
hogy az oviban sem tették kötelező olvasmánnyá az anyukáknak! Úgy tűnik a
fogtündér nem egységes protokoll alapján működik a környékünkön, van ahol
elviszi a fogat, van ahol dobozban gyűlik, van ahol sokszor jön, van ahol soha,
én meg a végén majdnem olyan magyarázkodásba keveredtem, mint a Mikulás témában,
az ismételt felbukkanását meg egyelőre homályban hagytam…
A másik fantasztikus hír, hogy Emeske
egyik napról a másikra megszerette az ovit. Nem mondom, hogy reggelente nem
nyafog, hogy nem szeretne menni, de szerintem ezt már részben csak megszokásból
teszi. Ha megyek érte és meglát, akkor felpattan és örömében ugrálva elém
szalad, de a „Szia Anya!” helyett már azt újságolja, hogy éppen ki lett ma a
barátja (és csak utána kérdezi meg, hogy mit hoztam enni). A nagy áttörést az
jelentette, hogy megtanulták a Dióbél bácsi című verset, amit Emese a
fenekemből előmászva bárkinek szívesen táncikálva elszavalt, ezzel nem kis
elismerést kivívva. Azóta az ovónénikkel is szóba áll, egyre cserfesebb, sőt
már a csendespihenő alatt is az, így a minap még rá is kellett szólni. Lehet,
hogy még eljön az az időszak, amikor visszasírják a kis csendes megszeppent
Emesémet, én viszont remélem, hogy továbbra is ilyen szárnyaló kis ovis marad.
GySzR:
Emese alkot,
és közben nagyon koncentrál.
- Festek egy csigát!
- Rendben.
- Hoppá! Ez katica lett!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése