2015. október 11., vasárnap

176.-269. hét



Emese viszonylag hamar túlesett az „Egyedül!” korszakon és igen gyorsan visszafejlődött a „Nem tudom egyedül!” időszakba. Hiába képes arra, hogy egyedül felöltözzön, vagy felvegye a cipőjét, sokkal jobban szereti, hogyha babusgatom egy kicsit és én teszem meg mindezt. Persze józan és nyugis nappalokon tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ezt nem kéne hagynom, de aztán jönnek a nyűgös álmos, már-induláskor-elkéstem reggelek… A dadus néni azonban szaktekintéllyé vált a szememben, csodákra képes, az oviban Emesénk már a második héten egyedül öltözött, én meg úgy gondoltam épp itt az ideje, hogy ezt a jó szokást itthon is foganasítsam. A reggeli cípővételnél megkeményítettem a szívem és Emesére hagytam a probléma megoldását. A kisasszony határozottan tudtunkra adta a nemtetszését, mégis mire térültem fordultam, a lábán volt a cipő. Csoda történt? Dehogy! Bori nem bírta tovább a nyafogást, ráadta. Mostanában nem ez az első alkalom, hogy neki fogy el előbb a türelme. Múltkor hazafelé az oviból és a bevásárlásból a fülemen is csomag lógott, amikor a kaputól 20 méterrel Emese lecövekelt, mondván, hogy ő innen már nem bír hazagyalogolni. Én megpróbáltam racionális érvekkel meggyőzni (feleslegesnek tűnt), felvetni, hogy játszunk vicces járásosat (eredménytelenül), majd hozzá hasonló elszántsággal próbáltam felhívni a figyelmét arra az apróságra, hogy több szabad kezem nincs, amivel fel tudnám venni, kénytelen lesz mégis megerőltetni magát. Tüntetőleg elindultam és közben azt próbáltam megtippelni, hogy hazaérkezésünk után hány perccel kezd majd el kilométerhiányosan fel-alá rohangálni a lakásban. Krokodilkönnyek és patthelyzet. Mi lett a megoldás? Borka hazacipelte. Bori teljesen belenőtt a nagy nővér szerepbe. Emesének továbbra is a fényt jelenti az ovi borús sötétségében, amikor az udvaron találkozhatnak, Borka szárnyai alá vészi és együtt játszanak a nagyokkal. A kedvencem mégis az, amikor Kicsimnek hívja.

GySzR:

- Emese, mi volt ma az oviban?
- Senki nem játszott velem és az óvónénikkel kellett gyurmáznom. – mondja durcás arccal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése