108.-201. hét

Teljesült Borka álma és véget ért az ovi. Már hetek óta számolja a napokat, hogy mikor virradunk erre az örömteli pillanatra és bár kezd megnyugodni, mégis mindig elmondja, hogy ő soha többet nem szeretne menni. Bár az anyanapok révén nem estem ki teljesen a gyakorlatból, azért egy kicsit aggódtam, hogyan boldogulunk itthon hármasban. Kellemes meglepetésként ért, hogy teljesen jól. Borka partner a dolgokban, segít és sokkal kezelhetőbb, kiegyensúlyozottabb mióta nincs az ovistressz, irtó hálás, hogy itthon lehet. És ami újdonságként ért, hogy vágyik az elismerésemre és a dicséretemre és ezért cserébe még akár szótfogadni is hajlandó. Ez pedig nagy segítség Emeske tomboló dackorszaka mellett, aki csupán magáért az ellenkezés gyönyöréért is hajlandó szembeszállni.

         Meske irtó sokat változott az elmúlt hetekben, úgy tűnik ez a két éves kor tényleg fordulópont. Például mintha most kezdene kialakulni a félelemérzete, az én belevaló kis Meském, kezd óvatos lenni. Elvárja, hogy mögötte legyek, ha felmászik a csúszdán, sokszor kéri, hogy fogjam a kezét, nem szereti a sötétet, szól, ha túl magasra lököm a hintát. A nagy fejlődésének viszont egyéb hozadéka is van. Például nem hajlandó öltözködni és most már nem tudom oly egyszerűen megoldani a problémát, hogy ráadom és kész, mert képes leöltözni, ahogy mondani szokta. Zoknit például nem tudok 5 percnél hosszabb ideig rajta tartani. Egyszer viszont amikor még nadrágot sem volt hajlandó felvenni, feltettem neki a kérdést, hogy fel tudja-e venni egyedül. És kiderült, hogy igen! Azóta van benne kihívás és ugyan néha sellőlány lesz belőle, de így legalább felöltözik.

GySzR:

Továbbra is tart a fociláz itthon. Bori még nem igazán érti a visszajátszásokat:

- Nézd Apa, megint azt csinálják!