Nagyon jó
dolguk van a lányoknak, Papiéknak köszönhetően
ismét meglátogattuk Ele-Fülöpöt. A lányok már hetek óta teljesen fel voltak
ajzva és minden este végigszámoltuk mikor indulunk végre. Ennek megfelelően
aznap hajnali hatkor már mindkettő fent ugrált, indulásra készen. Nem tudom,
hogy az oviban világosította-e fel valaki Borkát, vagy tényleg a saját kis okos
fejéből pattant ki a szikra, de mindenesetre már otthon megkérdezte, hogy szerintem
egy bácsi van-e Ele Fülöpben. Nagyon igyekszem, hogy legalább Emesében
sikerüljön még fenntartani az illúziót, de Borka nem igazán partner a dologban
és nem bírja magában tartani ezt az információt. Ennek ellenére, egyelőre Mesin
még nem mutatkoznak a felismerés jelei. A lelkesedésüket azonban egy csöppet
sem csorbította a dolog, amikor Ele Fülöp az egész napi várakozás után végre
feltűnt az étteremben, akkor a benne lévő srác úgy érezhette magát, mint a
Beatles a ’60-as években, a lányaim visítva rohantak oda hozzá és páros lábbal
ugráltak körülötte. Borka ezután levakarhatatlanul ölelgette Fülöp lábait, míg
Emese a farkincáját rángatta. Minden elismerésem az elefántban izzadóé, hogy
talpon tudott maradni. Az esti táncolásnál is ügyesek voltak a lányok, Borka
szépen csinálta, és ez alkalommal Mesi is be tudta csukni a száját és követte az
eseményeket.
A Velencei tóban a szél miatt nem
tudtak fürödni a lányok, de egy csöppet sem zavartatták magukat, hatalmasakat
pancsoltak a medencékben, imádták a játszóházat, méretüket meghazudtoló
mennyiségű kaját tüntettek el a hasukban, agyon lettek kényeztetve. Amit
viszont egyikőjük sem szeretett volna: aludni és hazajönni!
GySzR:
Emese a nagy
focis, tátott szájjal nézi a VB közvetítéseket és minden alkalommal, ha távoli
képet mutatnak felkiált:
- Nézd Apa, pici emberek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése