Idén
családilag nagyon jól jártunk, mert azt kaptam szülinapomra, hogy Visegrádon
húsvétoltunk. A lányok szokás szerint imádták a pancsolást, Emese rengeteget
evett, Borka viszont mostanában fényevő lett, még a sütiket is csak turkálta,
egyedül az olajbogyót hajlandó megenni. A leghatékonyabb, de még mindig nem
tökéletes ösztönzőt egy embernagyságú nyuszi jelentette, aki minden étkezés
előtt répát osztogatott az elképedt kiskorúaknak, sőt még csokitojást is adott
a végén a megfelelően teljesítőknek. Bori ennek megfelelően a nyuszi
színrelépését követő két percben legyűrt három falatot, majd onnantól kezdve
csak a csokitojás érdekelte. Emese viszont képtelen volt ebben az időszakban
rágni, ugyanis leesett az álla a csodálkozástól, majd rém boldog és izgatott
lett. Élő nyuszit is láttak a lányok és bárányka és kiskecske is volt, nyuszitojás
kereséssel. A nyuszi idén igen bőkezű volt, mégis mikor hazamentünk, Borka
nehezményezte, hogy otthonra semmit nem hozott, majd (majdnem) hasba akasztott
azzal a kérdéssel, hogy honnan tudta a tapsifüles, hogy ő épp hol van. A
locsolás továbbra sem a kedvenc a húsvéti néphagyományok közül, eleve kitolás,
hogy némi szagos léért még neki kell adnia valamit. A tojásfestésnél azonban
színt vallott: a hímestojásokat Papinak, Apának és Bálintnak készítette!
GySzR:
Félelmetes,
de Meskete Boritól függetlenül ugyanúgy mondja, hogy fémelmetes!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése