9.-102. hét

Mondtam már, hogy Bori egy irigy kutya? Egy zsír egyszerű csörgővel is képes fél óráig játszani, ha az Emeséé, és ha emlékeztetem erre, akkor kijelenti, hogy kö-kö, ami annyit tesz, hogy ő csak kölcsön vette. De ha csak megmutatom Emesének valamelyik könyvét, már hisztériás rohamot kap, hogy az Bojié! A járókát direkt azért raktuk össze, hogy az majd egy kis biztonságos sziget legyen másodszülöttünknek. Finoman szólva nem jött be, ugyanis Bori fél nap alatt megtanult belemászni, és míg egy évvel korábban öt percig nem bírt meglenni benne, most alig lehet kivakarni onnan, és legszívesebben Emese akasztott állataival játszik. (Ha emlékeztek, Borinak legyei voltak, amit lecseréltünk olyan zenélő forgóra, amire nyuszikat akasztottak a nyakuknál fogva.) Borka már képes felmászni Emese pelenkázójára, mert természetesen őt is ott kell pelenkázni és meg van sértődve, hogy már kinőtte a hordozót. Ha Emese elérhető magasságba kerül, akkor szinte levakarhatatlan róla a nővére. Jobb esetben puszilgatja vagy két centire a fejétől teljes hangerővel közli, hogy Szia Baba, itt a Boji!. De a nagy lelkesedés csak a látszat… hirtelen felindulásból még mindig rásóz néha egy-egy simogatás után, de egyébként kifinomultabb módszerekhez folyamodik, és inkább jó alaposan megszorongatja a húga kézreesőbb testrészeit. Emese pedig egy igazán stramm kis csajszi és legtöbbször nyikkanás nélkül tűri nővére szeretetrohamait vagy az annak álcázott piszkálódását. És már olyannyira edzett, hogy a két hónapos oltásnál is épp csak közölte, hogy ez a mértékű törődés azért már sok a jóból.