231.-325. hét

Ti észrevettétek már, hogy Emese nem tud menni? Csak úgy szimplán menni. Tud viszont szaladni, futni, szökellni, sasszézni, ugrándozva és pörögve haladni vagy egy lábon ugrándozni, valamint az ovi felé menet vánszorogni vagy reggelente az étkező felé félálomban négykézláb mászni. Irtó látványosan tudja vonszolni magát és ugyanolyan szembeszökő, amikor repesve szökell. De hogy csak úgy simán menjen? Na nem, az egyáltalán nem jellemző.

Szerintem az embereket két nagy csoportra lehet osztani aszerint, hogy ha kapnak egy maroknyi különböző cukorkát, melyiket eszik meg először: amelyiket a legjobban szeretik, vagy amelyiket a legkevésbé és a végére hagyják a legjobbat. Hosszasan tudnám mindkét hozzáállás szempontjait és érveit sorolni de talán nem is kell őket ismerni ahhoz, hogy az ember eldönthesse, a szíve melyik csoporthoz húzza. Bori ez ügyben színt vallott és egyértelműen a tartogatósok közé tartozik. Raktároz, őrizget, válogat, beoszt és a legjobbakat hagyja a végére. Pedig lássuk be, nem túl előnyös mindez egy olyan húggal, aki viszont az „amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra” elvek szerint viszonyul az édességekhez, majd később Boritól kunyerál. Illetve akkor sem túl praktikus, ha valaki olyan egyszál belű, mint Bori és mire megeszi az összes pizzatésztát a feltét alól, addigra tele lesz és a sok igazán finom falat már nem is fér bele.

GySzR:

Imádom hallgatni, ahogy a lányok beszélgetnek egymással. Ilyenkor Bori gyakran hívja Emesét picikémnek, de a legjobb, amikor az mondja neki, hogy kis pajtásom!