A gyerekek (na
jó, az én) legnagyobb örömére Apa kirakta a karácsonyi izzósort a terasz
korlátjára. Mivel minden évben konfliktushelyzetet teremtett, hogy melyikünk
legyen az a gáláns önként vállalkozó, aki kimegy lefekvés előtt pizsamában a
farkasordító hidegbe lekapcsolni a lámpákat, tavaly hozott a Jézuska egy
távirányítós kapcsolót. Azóta a felkapcsolás minden nap Emese feladata.
Ilyenkor fontosságának teljes tudatában beszalad a gyerekszobába és kihozza a
villogós csillag végű elemes varázspálcáját, felelősségteljesen bekapcsolja és
elmondja a varázsigét: Csiribi-csiribá,
kislámpák kapcsolódjatok FEL! És lásd a technika csodáját, az izzósor
kigyullad! Mesinek ez eleinte annyira tetszett, hogy még vagy tízszer fel-le
kapcsolgatta. Így egy hét elteltével, a feladat súlya alatt megroggyanva, és az
ünneplésbe kissé elfáradva, már csak egyszer felkapcsolja, majd visszasiet az
ennél sokkal fontosabb játszanivalóihoz. De azért látom, hogy a szíve mélyén
még mindig nagyon boldog, amiért ő tényleg
tud varázsolni!
GySzR:
Határozottan
beindult az adventi időszak az óvodában is. Emese csoportjában elővettek két
plüss mackót és aki szépen pakol ebéd előtt és rendesen alszik a csendespihenő
alatt, egy éjszakára hazaviheti a macit. Emese, aki itthon egy babát nem tesz
vissza a polcra, az oviban annyira szépen pakolt, hogy második alkalommal
megkapta az áhított macit és büszkén hozta haza. Borka is érezte a dolog súlyát
és azonnal vállonveregette hugicáját:
- Emese, ez nagyon jó! Máris megkaptad
a macit? Többet nem kell szépen pakolnod!
És mennyire
igaza van! Honnan van ennyi esze? Meskete viszont mégis továbbra is kepeszt,
hogy újra megkapja a macit és minden délután felháborodva meséli, hogy hiába
viselkedett nagyon rendesen, mégsem ő kapta. Sebaj, még pár év ovi és ő is
ilyen dörzsölt lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése