64.-157. hét

A nyaralásunk utolsó állomásaként még feltekeregtünk a Bakonyba egy pár napra, nem elhanyagolható szempontként ekkor volt a Honvéd kupa tájfutó verseny is… Borka is indult a gyerekversenyen, ha már igazi bozótruhája is van (igaz, még nem volt hajlandó felvenni, mert nem rózsaszín.) A futamon 2 méter után belelépett a csalánba, ez már egy kicsit elvette a lelkesedését, aztán hárman megelőzték, ami továbbra sem sarkallta futásra, majd a cél előtt 10 méterrel bepisilt és egy centit sem volt hajlandó száraz bugyi nélkül megtenni (ilyenkor persze nagyon zavarja), így átöltözéssel együtt azt hiszem nem sok esélye maradt. Abban bíztam, hogy mire hazaérünk a szőnyegekkel teli lakásba, addigra sikerül Borkának szobatisztává válnia, de a jelek nem erre utalnak. Azt hittem annál már nem lehet rosszabb, amikor egyik nap miután a negyedik váltás ruhájába is belepisilt, mondtam neki, hogy nincs több, de nem gond, majd megszárad. Innentől kezdve többet már nem is szólt, ha bement, kivéve akkor, amikor egy étterem közepén állva keletkezett alatta tócsa, de akkor jó hangosan, még a konyhán is hallották. Apa még sosem fizetett ilyen gyorsan. Emesém is kitett magáért, mert pont ekkorra időzített a két felső négyes fogának növesztését. Ezt az állapotot legkönnyebben függőleges helyzetben tudja átvészelni, ami számomra főleg éjszakánként jelentett nehézséget. Azért voltak vidámabb pillanatok is, hiszen végigjártuk a veszprémi állatkertet, rengeteg játszótéren rohangáltak, Bori annyi fagyit evett, hogy odaáig is eljutottunk, hogy volt, hogy nem kért, láttunk bicikli versenyt (Emese szerint höööööő!) és még erdőben is kirándultunk. Itt kiderült, hogy a lányok szemében a kirándulás kvintesszenciája a bot. Bot nélkül nem lehet kirándulni, az első és legfontosabb, a megfelelő bot miharabbi fellelése. Botból sosem lehet elég, eleve minimum kettő kell. A bot egyszerre lehet túl hosszú, túl rövid és túl görbe vagy túl egyenes, túl göcsörtös és túl elágazó, de lényeg az, hogy hiába kell hamar, sose szabad túl gyorsan megtalálni. A botot, (mit botot, botokat!) egy idő után nehéz vinni, de eldobni sem lehet, így „csak fogd egy kicsit” felkiáltással a séta jelentős részén én cipelem. És ami még jó hír, hogy már Meskete is belenőtt a botozásba, így egy kiirtott erdőnyi bot mellett is össze tudnak veszni egyetlen egyen. De a lényeg az, hogy egyik sem szúrta ki a másik vagy saját szemét, jó levegőn voltunk, lebarnultunk, elfáradtunk, úgyhogy irány vissza a szürke hétköznapokba...

GySzR:

Borka egész este arról magyarázott, hogy hogyan kell a gólyákat keresni az erdőben. Beletelt pár mondatba, mire leesett, hogy a bójákról beszél!