Az én alig több, mint másfél éves lányomnak még a fenekén a
tojáshéj, de lazán eldirigálja az egész családot. Kiosztja, hogy ki hova üljön,
ki hordozza utána a babáját, ki meséljen és ki üljön csak ott simán és csodálja
őt. Azonnal kiszúrja, ha valaki sutyiban le akar lépni, mint valami juhászkutya
próbál mindenkit összeterelni. És ha ezt a hasonlatot előtte is meg merem
említeni, akkor nagy eséllyel és csillogó szemekkel ugat is egy párat. Bármilyen
kacsa, csiga, gyertya/tűz és hinta láttán megadja és addig folyamatosan adja a
hangot, míg valaki rá nem zendít a megfelelő dalra. Az esti mesélésnél addig
mutogat az ágya melletti szőnyegre, amíg oda nem fekszem rá, sőt azt is
kiköveteli, hogy hozzak párnát a fejem alá. Éles eszével már tudja, hogy ha
nincs párna, rövidebb ott tartózkodásra lehet számítani. Az már csak hab a
tortán, ha közben a fejére is mutogat, hogy kedvesen simogassam, míg ő
méltóztatik elaludni. Szóval az én kis plüssfejű zsarnokomból egyre kevésbé
plüssfejű, de egyre nagyobb zsarnok lesz. De hát ellen lehet állni neki???
Mostanában az új sláger nálunk a gyurma, túljutottunk
ugyanis a kritikus ponton, és már megérti, hogy a gyurma nem ennivaló (mindez
egészen addig működött is, míg a lökött anyja nem zavarta össze azt a
szerencsétlen gyereket azzal, hogy kicsinyített itatópoharat és tükörtojást
formázott neki). Azt azért ne gondoljátok, hogy egyből kiderült, hogy egy mini
Kovács Margit veszett el a lányunkban, gyurmázni ugyanis csak úgy szeret, ha én
csinálok neki mindenféle szépet, amit ő aztán nagy élvezettel apró ficánkokra
tépked és a szőnyegbe tapos. Mindemellett igazi felüdülés, hogy továbbra is
imádja a hintát, feltéve persze, ha az abortátum baba és a Maci is vele
tarthatnak, sőt ha igazán nagyvonalú hangulatban van a kedvenc mesekönyvét és
színes ceruzáit is meghívja egy közös hintázásra. Aztán, mint ahogy a képen is
látszik, néha annyira túlnő rajta ez a hatalmas jót akarás, hogy ő maga be se
fér…
A végére pedig íme egy kisfilm:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése