83. hét

Borka újabban Bobonak hívja magát. Megmondja, hogy az Bobo lapátja és a fényképét látva is vigyorogva közli, hogy Bobo. A másik kedvenc új szava pedig az, hogy bibi, ráadásul teljes átéléssel mondja, és mindig iszonyú kétségbeesett arcot vág hozzá. Bibinek számít amúgy minden ami egy kicsit is eltér a szokásostól. Bibi a folt a partedlin, a karcolás a pohárkája szélén, a szösz a szőnyegen, de ha olyan arccal mutogat rám vacsora közben, mintha minimum a világ vége jönne és közben bibi-t kiabál, akkor tükör nélkül is tudom, hogy maszatos vagyok. A bé betűs szavak abszolút favoritnak számítanak, már méterekkel előbb mutogat hogy bá-bá ha valaki szembejön, és én meg csak drukkolok, hogy ha az illető nem bácsi, hanem néni, akkor legalább ne ránk figyeljen. Minden másfél méter alatti gyerek szerinte baba, amin néhány öntudatos hároméves vérig sértődik és perceken keresztül bizonygatja, hogy ő bizony már nagyfiú. Az pedig már csak ráadás, hogy nem mehet úgy el mellettünk busz, hogy Borka ne essen ki a babakocsiból azt kiabálva, hogy bjusz! Persze mást is tanult a héten. Azt olvastuk ugyanis, hogy egy ekkora gyereknek már le kell tudnia csavarni egy kupakot. Nosza rajta, nehogy lemaradjon (egyelőre még) egy szem lányunk, meg is mutattuk neki hogyan kell. Jól sikerült a dolog, másnap ennek örömére a táskámba borított fél üveg Levolac szirupot, ráadásul egy olyan flakonnal, amelyiket én mindig csak nagy kínkeservesen tudok kinyitni. Aztán épp hogy sikerült megakadályozni, hogy egyenletesen szétoszlasson két deci olíva olajat a konyhakövön. Nem én tanácsoltam nem is olyan rég, hogy gondoljátok meg, mit is tanítotok egy ekkora gyereknek???