2016. február 14., vasárnap

194.-288. hét



Az oviban ezen a héten tartották a farsangot és már tavaly szeptember óta mindannyian úgy tudtuk, hogy a lányok mindketten hastáncosnőnek öltöznek. Így volt ez egészen a farsang napján az indulást megelőző 20 percig. Úgy látszik Ele-Fülöpös kaland betett Emesének, ugyanis amint meglátta, hogy előkerült a poló is ruha alá, közölte, hogy márpedig ő bizony nem szeretne hastáncosnő lenni. Szuper. A helyzetet végül Bori tavalyi cicajelmeze mentette meg, így végül egy hastáncosnőduó helyett egy magányossága miatt kissé durcáskodó szóló hastáncosnővel és egy vidám cicával indultam útnak. Boriék csoportjában legalább hat Elza kerengett, így kifejezetten felüdülést jelentett a jelmeze. Emesééknél pedig a nagyfiúk ugyan érthetően és artikuláltan elmondták, hogy minek öltöztek, de esküszöm életemben nem hallottam még azokról a karakterekről. Kicsit cikinek éreztem volna harmadszor is visszakérdezni, és teljesen egyértelművé tenni a műveltségem ilyen nagyfokú hiányosságát a témában, így csak csendben megállapítottam magamban, hogy valami harcosok. Őszintén kíváncsi vagyok a lányaim, jövőre mit találnak ki!

GySzR:

Emesével teljesen véletlenül kezünkbe akadt egy Lego katalógus és ahogy lapozgattunk lenyűgözött, hogy milyen magabiztossággal és jó találati aránnyal mondja meg, hogy melyik a sztarbarszos és melyik a nindzsalego. Hiába, ragad rá az oviban a koszon kívül más is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése