96.-189. hét

Olyan hihetetlen, hogy itt ez a két kis csajszi, akik ugyanabból a génállományból lettek kikeverve és mégis milyen nagyon különbözőek. És nem csak az életkoruk miatt és nem csak arra gondolok, hogy az egyik göndör a másik egyenes hajú, vagy zöld és barna szeműek, hanem ízlésben és jellemben is annyira mások. Míg Borka már ennyi idősen is imádta a krémeket, a kence-ficéket és amit csak megkaparintott, magára kent, addig Emesét ha cserepesre szárad az arca akkor is csak lefogva lehet bekenni. Míg Borka mindig utálta, ha masszírozzuk a hátát és menekült, Emesét amikor hajnaltájt kimentem magunk közé, csak akkor hajlandó nyugton feküdni közöttünk, ha az apja masszírozza a hátát, ha abba meri hagyni felháborodik és annyira élvezi, hogy ha mázlink van, még vissza is alszik. Borka már egészen kicsi korában imádott hintázni, míg Meskének sokáig nem volt őszinte a mosolya a hintában, és inkább most kezd csak rákapni az ízére. Bori hamarabb tudott motorozni, mint járni és ilyenkor már rém ügyes volt, míg Emese sokkal óvatosabb. Ő viszont sokkal hamarabb beszélt, összefüggően, tisztán és hatalmas szókinccsel. Míg Borkát szerintem csak az én átütő lelkesedésem miatt tűrte meg a mondókákat, Meskete imádja őket és szinte kerget a Kerekítő könyvekkel. Irtó lelkesen részt vesz minden fajta babafoglalkozáson meg programon, míg Bori ugyan szívesen eljött ezekre az alkalmakra, de inkább csak távolról szerette szemlélni az eseményeket, Emese viszont csillogó szemekkel csatlakozik a többiekhez és rendszeresen kéri, hogy menjünk bubojékra (a Kerekítő előtt fújnak buborékot). Mesi imádja a vizet, ami Borkáról egyáltalán nem mondható el és Emeske a labdaszeretetével is egyedül maradt, viszont nővérét sokkal jobban érdeklik a konyhában zajló események. Borkának a legfőbb anyanapi program, ha együtt sütünk valamit, míg Mesi lerángatja a nadrágomat, ha főzésre pazarlom a drága időnket.

         Az viszont főleg korosztályi sajátosság, hogy mennyire máshogy reagálnak, ha számon kérek rajtuk valami disznóságot. Emeske kiszínezte a gyerekszoba faliszőnyegén a sünit. Mérgesen kérdeztem, hogy ki volt?

- Énnn! -  kiáltotta büszkén, dicséretet várva, pedig már vagy ötszázszor elmondtam, hogy csak papírra szabad rajzolni. Borkának pedig meggyőződése, hogy az omega3 kapszuláim gumicukrok és amikor egyet kaphatott, letette a nagyesküt, hogy finom. És hiába van magasan, három szem elpárolgott, és árulkodó jelként még a lépcső is ott hevert alatta.

- Bori! Te etted meg ezeket a kapszulákat?

- Nem!

- Akkor ki?

- Emese!

- Fel sem éri, ő nem lehetett.

- Akkor a madárkák voltak!

GySzR:

Emese elképesztően szépen mondja, hogy szeretném, vagy kérem. Teljesen meghatódom, ha azt mondja, hogy „köszönöm anya, elég volt” és elképedek, amikor kerek mondatokban közli, például azt, hogy „szeretnék öjedbe ülni” és ha mondjuk megkérdezem, hogy szeretne-e hintázni, úgy válaszol, hogy „igen szeretnék”. És hogy milyen az anyai szív! Mégis azon derülök a legjobban, ha úgy ad oda valamit, hogy „szesszék anya!”

95.-188. hét

Borka nehezen kezeli az évszakváltást. Képes volt 25 fokban, a napon kesztyűben lenni csak úgy szimplán megszokásból. Az ovónő meg is kérdezte, miért hoz magával kesztyűt. Visszakérdeztem, hogy miért nem kéri meg, hogy vegye le? – Mert nem hajlandó! – válaszolta. Hát ez az, otthon hagyni sem hajlandó! Reggelente meg egy munkából épp elkéső apával nem vagyok túl jó tárgyalási pozícióban. Amúgy a hisztik majd 80 százalékát az öltözködéssel kapcsolatos konfliktusok váltják ki. A legutóbbi kb. harminc perces balhé, ami a szomszéd háztömbben is lehetett hallani, a felveendő bugyi mintáján tört ki. És hogy én miért nem voltam engedékenyebb? Mert Borkánál a szobatisztaság egy olyan visszasunnyogó probléma, mint Emeskénél az éjszakai szoptatás (erre még később visszatérek). Konkrétan ahhoz, hogy ismét megéljünk egy pisimentes napot, új bugyikat kellett beígérni a siker esetére (csillogós rózsaszín állatok vannak rajta). Amúgy az öltözködéssel kapcsolatos nehézségeket tovább fokozza, hogy Bori ízlése kiismerhetetlen. Például átmeneti cipőnek nem az ajánlgatott lilát, rózsaszínt, pirosat választotta, hanem egy szürkésbarnát, amin egy kicsi rózsaszín elefánt és két apró rózsaszín csillag az egyetlen lányos motívum. Nyeltem egy nagyot és megvettem, most meg aggódva figyelem, hogy mikor veszi észre, hogy csúnya. Ez már azért is reális félelem, mert már nem csak Borka kényes ízlésének kell megfelelnem, hanem az ovis barátnőének is. Aki rendszeresen Bori fejéhez vágja, hogy nem forog eléggé a szoknyája, vagy nem csinos a kedvenc szoknyája. Borkánák pedig egyértelműen számít a véleménye és egy ilyen beszólás után akár a kedvenceit is képes mellőzni. Én egy kicsit nehezen viselem, hogy az elsőszülöttemnek fontosabb egy négy éves fruska véleménye, mint az enyém. Emesénél pedig minden igyekezetem ellenére szintén nem én vagyok a mérvadó, Bori az etalon és ha ő szoknyában jár, akkor az neki is jár, méghozzá nem is akármilyen, hanem pörgős. Sőt, nála szerintem súlyosabb lesz a dolog, ugyanis már most képes volt toporzékolós hisztit csapni amiatt, hogy nem alhatott szoknyában. Tényleg aggódom, hogy mi lesz, ha kamaszodnak.

         Visszatérve Emese éjszakai elválasztódására, azt már megértette, hogy éjszaka nincs, de rájött, hogy hajnaltájt igazán sebezhető vagyok és elgyötört, és akkor még lehet. Így az a legújabb trükkje, hogy minden nap egyre korábban ébred és kéri a reggeli adagját. Aztán egy idő után már annyira korán, hogy mind a ketten nagyon örülünk, ha utána mégis aludhatunk még egy kicsit, és aztán reggel, amikor végleg felébredünk (és kéri a reggeli adagját) eszmélek rá, hogy már megint megszoptattam éjszaka. Fenekén a tojáshéj és így érvényesíti az akaratát. Remélem ezt nem növi ki, csak a cicifüggőségét.

GySzR:

Meske szereti keretbe foglalni a mondanivalóját, az Anya pedig egy amúgy is gyakran visszatérő motívum a beszédében. És mivel teljesen oda van az olyan kétüléses autókért, mint például a Smart, ezért ha ilyesmit lát, lelkesen felkiált:

- Anya nézd Anya! Pici autó! Anya, nézd Anya!

94.-187. hét

Emese mostanság nagyon kis akaratos kezd lenni és finoman szólva sakkban tartja Borkát. Ha valami nem úgy történik, ahogy ő elképzeli, simán odacsap vagy fellöki Borit, aki nem igazán veszi fel a kesztyűt. Legtöbbször nyafogva közli, hogy Emese bántja és jó párszor rá is játszik a dologra. Nagy nyomozást azonban legtöbbször nem kíván a dolog, ugyanis Emese egy csöppet sem szemérmes és ha rákérdezek, megütötte-e Borkát, lelkesen bólogatva mondja, hogy – Egen! -, sőt még büszkén meg is mutatja, hogy hol. A nagyobb baj, hogy nem nagyon sikerül bűntudatot kelteni benne. Konkrétan, ha megkérdezem tőle, hogy szabad-e ilyet csinálni, akkor is ugyanolyan hévvel bólogat, hogy - Egen! – és még vicces fejet is vág hozzá. Azt hiszem Emese most kezdett féltékeny lenni Borira és szeretne teljesen kisajátítani. Ha például Bori mellém ül, garantált, hogy addig fészkelődik, helyezkedik, furakodik, míg be nem préseli kettőnk közé a gombóc fenekét. Délutánonként közli, hogy nem szeretne elmenni az oviba Borkáért, és általában mindent meg is tesz azért, hogy minél később indulhassunk.

         Esténként egyre komolyabb nálunk a meseháború. Borka ragaszkodik hozzá, hogy a szöveget olvassam, Emese viszont ide-oda szeretne lapozgatni és inkább a képekről szeretne hallani. Erre megoldást nyújtana Bartos Erika, mert ott még a szöveg is a képről szól, így minden alkalommal kifosztjuk a könyvtár készletét, de nem teljes az enyhülés. Míg Borka APG-t szeretne, Emese nagy BB rajongó, törzsvendég a Bogyó és Babóca kiállításon, ismeri az összes szereplőt és már azt is tudja mondani, hogy Baltazár. De majd egyszer ezt is kinövik, ugye?

GySzR:

Vannak szavak, amelyeket Borka még mindig nem tud kiejteni. Az egyik ilyen mumus a pomeló. Gond nélkül ejti minden egyéb szónál a po-t, sőt kimondja, hogy pompon, de a pomeló, ha fejen állok, akkor is komeló, sőt ha sokat próbálom rávezetni, po-po-komeló. Így aztán az történt, hogy Emeske száját hamarabb hagyta el a pomeló szó, mint nővéréét, de aztán megirigyelte a törődést, és azóta ő lebeszélhetetlenül komelónak hívja. Ez aztán a testvéri szolidalitás!

93.-186. hét

Végre megvalósítottuk azt a régóta dédelgetett tervet, hogy Emesét kitaszítjuk a szülői hálóból és átpateroljuk Borkához a gyerekszobába. Szerencsésen minden befért, egyedül az eredendően szoptatós, majd mesélős fotelnek szánt ülőalkalmatosságot kellett kitenni, ami már csak azért sem nagy veszteség, mert az említett két dologra használtuk a legkevésbé, viszont ezen keresztül mászott fel Borka az ablakpárkányra. Így viszont megkapta a beígért babaágyat, amivel tényleg legalább tíz percet játszott is.

Az esti altatás eddig sem volt egy könnyű dolog nálunk, de az új felállás csak rontott rajta. Meske hozza a formáját és tombol, Bori meg úgy viselkedik, mint egy kiégett felügyelőtanár a nyári gyerektáborban:

- Emese, csend legyen! Most szólok utoljára, tessék most már aludni! Tedd le a fejed! Alvás legyen! – gondolom, ezt hallja délutánonként az oviban. Bár be kell látni, Emese tényleg nem hagyja a nővérét aludni, és nem csak az esték alatt, hanem az éjszakai ébredésekkel sem. Szegény Borikám elég nyúzott mostanában és végül oda jutott, hogy már nem bírja ki ébren a két és fél órás csendespihenőt az oviban és a dadus néni legnagyobb megelégedésére ő is elalszik. Így viszont kellő energiával bír ahhoz, hogy szóval tartsa Emesét, ha viszont ő már végre kidőlne kilenc körül, így tényleg 10-ig tart az altatás, vagyis addigra én már biztos elalszom. A legjobb pedig az az egészben, hogy Mesi nem hagyja magát kizökkenteni a késői elalvással, mert hatkor így is felkel és ha nem rohanok át elég fürgén, akkor Borka is. Így aztán eljutottunk oda, hogy ismét feladtam egy elvemet és bizony oda jutottunk, hogy ilyenkor hajnalban Bogyó és Babócát néznek. Ők rém elégedettek, engem meg a lelkiismeretem sem tud elrettenteni még egy kis alvástól.  

GySzR:

És ha már az elveknél tartunk, még egyet megszegtem hirtelen felindulásomban. Egy két órás maratoni és továbbra is esélytelennek tűnő altatásnál ugyanis kicsúszott a számon az a kijelentés, hogy aki hamarabb elalszik, kap egy csokit. A lányoknak az álom legkisebb szikrája is azonnal kiugrott a szeméből. Borka közölte, hogy ő már alszik is és kéri a csokiját, Emese meg ezt követően vagy negyed órát hisztizett ugrálva az ágyban, hogy

- Kéjek csokit! Anya! Kéjek csokit!     

Szóval vannak elvek, amelyeket némi botlás után mégis csak fent fogunk tartani…

92.-185. hét

A farsangolást Mamiék Jézuskájának jóvoltából, a hétvégén is folytattuk, méghozzá, Velencén, Ele Fülöpnél. Borka már hetek óta várta a nagy találkozást és még így a beöltözős mizéria közepén sem adta semmi jelét annak, hogy megvilágosodott volna afelől, hogy Ele Fülöp egy elefántnak öltözött felnőtt. Ele Fülöp fő száma az esti minidiszkó, ahová idén már Borka is beállt és némi fáziskéséssel és jócskán elnagyolt mozdulatokkal, de mégis követte is a történteket (körülbelül mintha magamat láttam volna anno a koreografált aerobik órákon). De mindezen felül is nagyon éltek a csajok és irtó jól érezték magukat. Bárhová is indultunk a szobából, a lányok futottak, Borka elől, azt kiabálva, hogy – én leszek az első! – (ez nála a legújabb őrület, az ovi hozadéka – bár még mindig jobb, mintha káromkodni tanult volna meg…), Emese meg loholt utána, kapkodta a kis görbe lábait és azt kiabálta, hogy – jaj de jó! Jaj de jó! - A pancsolást nagyon élvezték, mint két úszógumis kiskacsa lebegtek a vízen, kiszedhetetlenül. Borka felülmúlta régi énjét és a hétvége végére egyedül, bátorítás nélkül csúszkált a vízi csúszdán és még attól sem fakadt sírva, ha víz ment a szemébe. A vacsorákon meg annyit ettek, hogy lehet, hogy felülbírálják a gyerekkedvezményt. Főleg Meske, akinek meglehetősen megcsappantak a hurkái a betegeskedés alatt, és őszintén meglepett, hogy egyáltalán fizikailag hogy fért el benne ennyi ennivaló. Imádták a játszóházat, itt is tartottak jelmezbált, gyerek táncházat, volt játszótér, hattyú, éjszakára külön szoba nekik, szóval el lettünk kényeztetve. Haza induláskor Emese totál kiborult, zokogva hajtogatta, hogy – nem haza! -, Borka meg kb. ötvenszer megkérdezte, hogy - ugye visszajövünk még? -. Kész szerencse, hogy a sok élménytől elég hamar elaludtak…

GySzR:

A lányok (az apjukkal nagy egyetértésben) az olimpia lázában élnek. Amúgy is majdnem minden nap elmegyünk megnézni a marczibányi jégcsarnokban a porcsolyázókat, de amint meglátják a számítógépet követelik a jégtánc közvetítést, valamint a legújabb kedvencet a söprögetős porcsolyát, amit csak tévedésből hív mindenki más curlingnek.