48.-141. hét

Mesketének megvannak az első szavai a pá-pá, a kukk!, amit kukucskálásnál használ, a ba-ba, ami a banán és a ga-ga-GA! Ez utóbbit eleinte a galambokra használta, de most már így hívja fel a figyelmünket minden térd alattig növő és mozgó lényre. Aztán a sok használat során ez úgy módosult, hogy az igazán izgalmas dolgoknál egyszer csak felkiált, hogy GYA-GYA – de így, nagybetűvel, és veszettül mutogat. Azért meg kell jegyeznem, hogy nem a konkrét beszéd jelenti még a fő kommunikációs csatornáját. Mostanára viszont tökélyre fejlesztette a sikítást, az igazi közlendőjét ilyen formán adja tudtunkra. Ráadásul teljesen máshogy sikít, ha véletlenül egy méternél távolabb kerülök tőle, vagy ha például Borka elvesz tőle valamit. Ez utóbbi nagyon jellegzetes, velőt rázó és már látatlanban is tudom, ha erről van szó. Ráadásul mostanság elég gyakori, mert Bori felvette azt a rém idegesítő szokást, hogy ha valamire ugyan hetek óta rá sem nézett, de most Emese megérinti, akkor ő hirtelen ráeszmél, hogy neki pont az kell, csak és kizárólag és most, de azonnal.

De hogy jót is meséljek, a hétvégét Miskolctapolcán töltöttük, egy kirándulós, fürdőzős program keretében. Bori egész bátor volt, ugyanis karúszóban, aljjal rendelkező, babáknak készült úszógumiban már egyedül is fürdött olyan részeken ahol leért a lába. És ha nem is lett a kedvence, de becsületére legyen mondva, hogy a barlangfürdőben is körbejött velünk, megmerítkezett, mindent megnézett, majd udvariasan közölte (Ki akajok menni!), hogy ennyi elég volt, és többet nem lehetett visszavontatni. Emese írtóra élvezte a vizet, labdákat hajkurászott és ha hassal felfektettük a vízfelszínre, szabályos mellúszás lábtempót rúgkapált. A kirándulásokon viszont Borka volt nagyon lelkes, rengeteget gyalogolt, Lilafürednél természetesen kisvonatozott és evett szemes halat (a sok halfilé és halrudacska után szemeshalnak titulálta az egyben sült pisztrángot). Bobozott is, ugyanis én nagyon szerettem volna kipróbálni és hosszas titkos győzködés után sikerült rávenni, hogy ő akarjon én meg nagyvonalúan mehessek vele egy kört. Aztán annyira tetszett neki, hogy a végén, még az apjával is repetázott, akinek amúgy esze ágában sem lett volna bobozni. És még rengeteg sütit is evett, fogott békát, lógott a nagyszülőkön, tíz másodpercenként megkérdezte, hogy miért?, és miért? …

GySzR:

…Bori kedvenc szava mostanában a miért. Így perceken keresztül tudja szőni a dialógust, ugyanis minden válaszom után megkérdezi, hogy miért? Nekem meg eltökélt szándékom, hogy minden kérdésére értékelhető választ adok, ezért meglehetősen strapás mostanában az életem. Néha ráadásul igencsak feladja a leckét és nem is vagyunk mindig azonos hullámhosszon:

-         Anya, elvisszük sétálni a lukat? – ugyan fogalmam sincs, milyen lyukra gondol, de lyukra tuti nem lesz szükségünk.

-         Nem, nem visszük el a lukat.

-         Milyen lukat?

-         ???

47.-140. hét

Borka kicsit nehezen dolgozza fel ezt a hirtelen betörő kánikulát. Konkrétan perceken keresztül vitatkozunk minden indulás előtt, hogy nem kell kabát, ne a bundás csizmát vegye és nem fog fázni sál és meleg sapka nélkül, és igen, már rég elpakoltam a kesztyűket (bezzeg a hidegben nem lelkesedett értük ennyire). Mesketének meg hosszas tipródás után vettünk egy cipőt. Komoly, 18-as méret, rózsaszín, pillangó van rajta és Borinak nagyon tetszik. Így most már végleges hogy a kisasszonyt leteszem a földre, bérelt helye van a homokozóban, és ismét megállapítottam, amit már Borinál is észrevettem, hogy a boldog gyerek bizony koszos. A homokozó szuperinger a három éven aluliaknál, kizárólag ilyen esetben képesek akár fél óráig is önként egy helyben maradni. Aztán amikor kellő mennyiségű homok van már a fülükben, pelenkájukban, Emese szájában és egy kicsi jutott a vödörbe is, akkor továbbállnak. Emese magastartásba emeli a kezét, ami már nem azt jelenti, hogy vegyem fel, hanem hogy egy meglehetősen derékgyilkos pozíciót felvéve biztosítsak neki mobil támasztékot, míg ő felfedezi a világot. A derekam legnagyobb szerencséjére még nem gondolkozik nagy távlatokban, és pihenőt tartunk az első szembejövő szimpatikusabb kavics, hangya vagy bodobács bogár láttán. Szerintem a bodobácsokat direkt telepítik a játszóterekre és ugyanúgy részei a placcnak, mint a csúszda vagy a hinta. Meskete láttukra intenzíven hőőő-hőőő-zni kezd és próbálja megnyomkodni őket a hájas kis ujjaival. Eleinte igen kevés sikerrel tette mindezt és rajtam kérte számon, ha a szerencsétlen bogarak eltűntek a murvában, de aztán meglepően gyorsan fejlődött. Én nem undorodom az ízeltlábúaktól és még az sem zavar, ha nagy lelkesen nyomogatja őket vagy nézegeti, ahogy mászkálnak a kezén, de amikor tényleg megfog egy bodobácsot majd diadalittasan begyömöszöli a szájába, na attól feláll a szőr a hátamon. Borka második kedvence pedig a csúszdázás, méghozzá a lehető legváltozatosabb testhelyzetekben, például spárgázva, hanyatt fekve, fejjel előre és amit csak el lehet képzelni. Mielőtt lecsúszna, mindig szól, hogy Anya nézd! – csak hogy lássam, hogy töri ki a fogát, és ha véletlenül mégsem, akkor megdicsérem, hogy milyen ügyes. Az pedig végképp az élvezetek halmozása, amikor Emese az ölébe ül és úgy csúszhat…

GySzR:

Elmentünk a margitszigeti állatkertbe, ahol a négylábú állatokból igen szűkös a kínálat: vannak lovak, őzek és láthatatlan nyulak. Itthon megkérdeztem Borkát, melyik állat tetszett neki a legjobban:

-         a zsiráf!

46.-139. hét

Emesém megtáltosodott. Vezetgetve lépeget és irtózatosan koncentrálva akár egy lépést is megtesz kapaszkodás nélkül, ha egyik fix pontról átmegy a másikra. Minden segítség nélkül feláll a szőnyeg közepén, hatalmas terpeszben egyensúlyoz és vigyorogva bizgerál valamit a magaslati levegőn. Mindez annyira izgalmas, hogy aludni már nem is igazán szeretne, vége annak a szép világnak, hogy míg Borka játszóterezik ő horpaszt a babakocsiban. Követeli, hogy kivegyem, nehogy lemaradjon valamiről. Egyszer pedig elkövettem azt a hibát, hogy míg Borit fel kellett emelnem valamire a játszótéren, őt letettem a homokba. Perceken keresztül teljesen elmélyülten markolászta és folyatta az kukac ujjai között a szemeket és azóta mind a 8 kilóját odateszi, ha csak egy pillanatra is meg merészelem fosztani ettől az élménytől. Viszonylag nehezen dolgozom fel a tényt, hogy koszos lesz, ezért átmeneti megoldásként kosz- és vízálló, impregnált cuccba öltöztetem tetőtől-talpig, és fertőtlenítős törölgetővel törölgetem a kezeit, mielőtt a szájába tömné őket. Az előbbit már kezdem kicsit bajosnak érezni a 25 fokban, amikor minden gyerek rövidujjúban flangál körülöttünk, de egyelőre kitartok. Az utóbbit viszont feladtam, miután egy-egy másodpercre levettem a kisasszonyról a szemem, aki a védelmi rést kihasználta, így minden igyekezetem ellenére kénytelen voltam a saját irtó mocskos kezemmel az uvulájáig benyúlni a szájába, hogy kikaparjak pár kicsit sem steril kavicsot. A harmadik esetnél úgy döntöttem, szélmalomharcot vívok ezzel a kéztörölgetéssel, és amúgy is kell az antigén bevitel (egyébként is, megharapott).

GySzR:

Borkánál az esti szeánsz utolsó felvonása, hogy ő lefekszik az ágyába, én meg lefekszem mellé a földre és megbeszéljük mi történt aznap és ha még kéri, elmesélem a Piroskát, aztán eléneklem a Bóbitát, majd kijövök és kopogok a falon. A dolog legtöbbször ott hibádzik, hogy már a Piroska alatt elalszom. De ráadásul úgy, hogy valószínűleg elkezdek álmodni és amikor felriadok azon kapom magam, hogy valami marha nagy baromságot beszélek. Néha, mintha mi sem történt volna próbálom beleszőni a mesébe, hátha még érdekesebb az új verzió, néha viszont teszek egy pontot és folytatom tovább az eredetit. Minap tényleg kínlódás volt már a mese és össze-vissza beszéltem, mire Bori megszánt, felemelte a fejét és azt mondta:

-         Anya, itt a fuss el végre!

-         Igen Bori, tényleg, itt a vége, fuss el véle!

45.-138. hét

Meském határozottan jobban van, mondjuk 11 napnyi láz után igazán illett is. Az áttörést az jelentette, amikor elkezdett játszani az infúziós szerelékkel és már néha mosolyt is láttam a pofiján. És örömmel jelentem, hogy a szerelem is megtalálta. Találkozott egy kisfiúval, akinek a sziluettje feltűnően hasonlít Boriéra, és innentől szerelem volt első látásra. Attól kezdve csak úgy lehetett rávenni az inhalálásra, ha Ádám rázta neki a plüss csacsiját az ajtóban.

Eleinte minden lelete negatív volt, így vírusfertőzésként kezelték. Aztán mikor már kezdett jobban lenni, pozitív lett a hemokoltúrája. Szerencsére megállapították, hogy klinikailag nem úgy néz ki, mint aki szepszisben fetreng, így 6 nap után végre hazajöhettünk. Itthon ért minket a hír, hogy a baci az Elizabethkingea meningoseptica volt, aminek legalább a neve szép, ha már egyszer sose hallottam még róla, de az ottani orvosok sem. Valószínűleg inkább szennyeződés volt, de most már mindegy is mi volt a baja, lényeg, hogy végre meggyógyult. Mikor végre valahára hazajöttünk, Borka engem észre se vett, percekig csak Meskének örült, dögönyözte, puszilgatta, ölelgette, majd mikor kiörömködte magát rám került a sor, majd közölte velem, hogy akkor most vigyem vissza Emesét a kórházba. Azóta pedig legszívesebben kórházasat játszik, gyorsan összecsomagol, majd berohan a szobánkba az éppen soros babával. Utána gyászos arccal közli, hogy nagyon beteg és mi ne menjünk be, mert elkapjuk. Nem is tesszük és remélem egy jó darabig csak Bobó baba lesz beteg nálunk!

GySzR:

Borival mindketten a babánkat sétáltattuk, és amikor ránéztem, megkérdezte

-         Anya, most nagyon aranyos vagyok?

És tényleg az volt.