Ezt azért
annyira bírom, hogy az óvodában zárás előtt bő egy hónappal megtartják az évzárót,
csak hogy mindenki érezze, merre hány lépés. A héten hivatalos voltam mindkét
lány csoportjának a műsorára, ahol mindketten brillíroztak. Borkáék az éneklős,
szavalós vonalon maradtak és Bori kifejezetten ügyes volt. Tudom, hogy nagyon
izgult és az ő teljesítménye eleve duplán számít, mert kifejezetten utál
szerepelni. Mesiék csoportja néhány bemelegítő ének után két mesét adott elő,
és az én színpadra kívánkozó Emesém volt a napocska, saját szöveggel, amit
annak rendje és módja szerint szép hangosan és artikulálva elmondott. Onnantól
kezdve a darab végéig kitartott az arcán a büszke és elégedett mosoly, és egy
csöppet sem titkolta, hogy tökéletesen tisztában van azzal, hogy most épp
egyszerre volt ügyes és cuki. De ez még mind semmi ahhoz képest, hogy én
büszkeségem miattuk egész héten kitartott.
Emese bázisugró karrierbe kezdett a
héten, ami sajnos súlyos kudarcba fulladt és remélhetőleg ezennel véget is ért.
Én meg most már tudom, hogy mi lesz az a hang, ami rémálmaimban kísért (eddig
az autók karosszériájának csikorgása volt a koccanások során): annak a
puffanásnak a hangja, ahogy a 14 kilós hab teste a parkettára puffan a 160
centi magas emeleteságyról. Lett agyrázkódás, hányás, és ismét vendégeskedtünk
egy pár napot a János gyerektraumán, ami épp elég volt, de még így is hálás
vagyok, hogy nem lett nagyobb baja.
GySzR:
Szélmalomharcot
vívok a lányokkal a reggeli fésülködés miatt. Amikor elkezdtem a fésülködés
előnyös hozadékait ecsetelni, szóba került, hogy emiatt nem áll égnek a hajuk
egész nap. Mire Emese elkerekedő szemekkel rám nézett és ez a mondat hagyta el
a száját:
- De Anya, neked mindig égnek áll a
hajad!
Kész.
Lebuktam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése