A lányok a
vakáció folytatásaként most két hetet Mamiéknál nyaralnak. Kényeztetésből nincs
hiány, irtózatos mennyiségű fagylaltot fogyasztanak el, ugrálnak a kertben,
játszóházban, de leginkább Mami és Papi fején, egyedül Dédit tartják
tiszteletben. A csúcs azt hiszem mégis az Ele-Fülöpnél töltött hétvége lett.
Borka számára nyilvánvalóvá vált a titok, Ele-Fülöp jelmezébe bebújt valaki és
minden alkalommal azt találgatta ki lehet az. Emese elengedi a füle mellett
ezeket a megnyilatkozásokat, nem csodálkozik rá, nem kérdez, még hinni szeretne
az elefántban és miden alkalommal, ha látja, ragyog a boldogságtól. Azt ismét
megállapítottam, hogy mindkét lányom egy biológiai csoda. Borka azért, mert
gyakorlatilag fényevő, mégis van energiája egész nap ugrálni és nem is fogy el.
Az energiamegmaradás törvénye is megkérdőjeleződik a látványára. Emese pedig
azért, mert néha fizikailag képtelenségnek tűnik, hogy hogyan fér el annyi
ennivaló egy ilyen kicsi gyerekben. Arról már nem is beszélve, hogy ugyan ő sem
nyugton olvasgat a sarokban, hanem egész nap mozgásban van és husisabb is mint
Bori, mégis azt gondolnám, hogy ennyi evéstől gurulnia kéne. Abban viszont
mindkét lány egyforma, hogy míg más gyerekek (na meg én is) ha esznek,
elpillednek, csendben és nyugton emésztgetnek, netán alszanak is egy kicsit, az
én gyermekeim úgy működnek, hogy ha végre üzemanyaghoz jutnak, felpörögnek, és
pörögnek is tovább a következő étkezésig.
GySzR:
Ismét könnyes
szemmel búcsúztak a lányok a szállodától. Emese végig csak azt ismételgettek,
hogy
- Itt akarok lakni! Itt akarok lakni!
Végül is a
századfordulón volt pár művész, aki beköltözött a margitszigeti Nagy Szállóba.
Szóval lehet, hogy egyszerűen csak rosszkor született rossz helyre…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése