A héten
ismét Mesié volt a főszerep, hiszen most volt Emese nap. Nem kis erőfeszítés
árán és nem kevés utánajárást követően sikerült beszerezni egy zöld lovacskát,
méghozzá alvósállatnak is alkalmas plüss verzióban. Számomra teljesen érthető
módon és valószínűleg a keresletnek megfelelően pónilóból lilát, rózsaszínt
esetleg sárgát gyártanak, ezért éreztem igazán kincsnek a szerzeményt. Ami igazándiból
egy unikornis arany szarvval és hupipiros sörénnyel, és a zöldsége is
határeset, cserébe viszont rém ronda, de Emese boldogsága így is határtalan és
egyből rájött, hogy ez A Zöld Lovacska. A másik ajándéka egy új hinta lett,
ugyanis a játszótéren kirobbanthatatlan a hintából. Ez azonban egyre kevésbé
tűnik jó ötletnek, mert míg a parkban Emese idegen gyerekekkel folytatja a
visításig fajuló vitáit a hintáért, így ezt itthon Borival teszi. Ráadásul már
van annyira okos, hogy tökéletesen tudja, hogy ezt ő kapta és persze minden
alkalommal szóvá is teszi. Míg én valami folytonos cserélésen alapuló rendszert
próbálok érvénybe helyezni, a helyzet egyre jobban elmérgesedik és Borkának már
egyetlen születésnapi kívánsága van: valami olyan játék, amivel csak ő
játszhat. Ennek egyetlen előnye, hogy feltehetőleg könnyebb lesz beszerezni,
mint a zöld lovacskát…
A napjaink nagyrészt a játszóterek és a
fagyizók környékén telnek. Kedvenc a Margitsziget a zenélő szökőkúttal, már
kívülről fújják a programot és persze esti altatódalnak is a kedvenc a „Legyetek
jók, ha tudtok” (úgyse tudnak). A fagyiválasztás pedig egyértelműen szín
alapján történik, az íz teljesen mellékes szempont. Emese a rózsaszínre hajt,
míg Borka kedvence a lila, még akkor is, ha az történetesen ibolya ízűnek
mondott és leginkább gyerekkoromban használt illatos toll szagára emlékeztető
aroma van benne, de abból legalább sok. Az egyetlen szerencse, hogy kis
gombócot is lehet venni belőle, hisz ez a mennyiség is épp elegendő arra, hogy
tokától bokáig maszatosak legyenek, így is megunják mire a végére érnének és
egyébként is, úgyis mindkettőnek az én a kifejezetten csúnya színű csoki vagy
pisztáciazöld fagyimra fáj a foga és kb. húszszor kérnek meg, hogy
megkóstolhassák. Az egészben mégis mindig az a slusszpoén, amikor Emese ismételten
nem bír ellenállni a kísértésnek, és a már kellően folyékony halmazállapotú
nyalánkság alól leharapja a tölcsér legizgalmasabb részét: a csücskét. De mégis
kihagyhatatlan a napirendünkből ez a program, mert számukra ez a nap
fénypontja.
GySzR:
Meske
felsírt éjjel, nem volt szomjas, nem fázott, nekem meg eltartott pár percig
mire félálomban megértettem, hogy azt zokogja:
- Oool a zőőd lovacskám???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése