96.-189. hét

Olyan hihetetlen, hogy itt ez a két kis csajszi, akik ugyanabból a génállományból lettek kikeverve és mégis milyen nagyon különbözőek. És nem csak az életkoruk miatt és nem csak arra gondolok, hogy az egyik göndör a másik egyenes hajú, vagy zöld és barna szeműek, hanem ízlésben és jellemben is annyira mások. Míg Borka már ennyi idősen is imádta a krémeket, a kence-ficéket és amit csak megkaparintott, magára kent, addig Emesét ha cserepesre szárad az arca akkor is csak lefogva lehet bekenni. Míg Borka mindig utálta, ha masszírozzuk a hátát és menekült, Emesét amikor hajnaltájt kimentem magunk közé, csak akkor hajlandó nyugton feküdni közöttünk, ha az apja masszírozza a hátát, ha abba meri hagyni felháborodik és annyira élvezi, hogy ha mázlink van, még vissza is alszik. Borka már egészen kicsi korában imádott hintázni, míg Meskének sokáig nem volt őszinte a mosolya a hintában, és inkább most kezd csak rákapni az ízére. Bori hamarabb tudott motorozni, mint járni és ilyenkor már rém ügyes volt, míg Emese sokkal óvatosabb. Ő viszont sokkal hamarabb beszélt, összefüggően, tisztán és hatalmas szókinccsel. Míg Borkát szerintem csak az én átütő lelkesedésem miatt tűrte meg a mondókákat, Meskete imádja őket és szinte kerget a Kerekítő könyvekkel. Irtó lelkesen részt vesz minden fajta babafoglalkozáson meg programon, míg Bori ugyan szívesen eljött ezekre az alkalmakra, de inkább csak távolról szerette szemlélni az eseményeket, Emese viszont csillogó szemekkel csatlakozik a többiekhez és rendszeresen kéri, hogy menjünk bubojékra (a Kerekítő előtt fújnak buborékot). Mesi imádja a vizet, ami Borkáról egyáltalán nem mondható el és Emeske a labdaszeretetével is egyedül maradt, viszont nővérét sokkal jobban érdeklik a konyhában zajló események. Borkának a legfőbb anyanapi program, ha együtt sütünk valamit, míg Mesi lerángatja a nadrágomat, ha főzésre pazarlom a drága időnket.

         Az viszont főleg korosztályi sajátosság, hogy mennyire máshogy reagálnak, ha számon kérek rajtuk valami disznóságot. Emeske kiszínezte a gyerekszoba faliszőnyegén a sünit. Mérgesen kérdeztem, hogy ki volt?

- Énnn! -  kiáltotta büszkén, dicséretet várva, pedig már vagy ötszázszor elmondtam, hogy csak papírra szabad rajzolni. Borkának pedig meggyőződése, hogy az omega3 kapszuláim gumicukrok és amikor egyet kaphatott, letette a nagyesküt, hogy finom. És hiába van magasan, három szem elpárolgott, és árulkodó jelként még a lépcső is ott hevert alatta.

- Bori! Te etted meg ezeket a kapszulákat?

- Nem!

- Akkor ki?

- Emese!

- Fel sem éri, ő nem lehetett.

- Akkor a madárkák voltak!

GySzR:

Emese elképesztően szépen mondja, hogy szeretném, vagy kérem. Teljesen meghatódom, ha azt mondja, hogy „köszönöm anya, elég volt” és elképedek, amikor kerek mondatokban közli, például azt, hogy „szeretnék öjedbe ülni” és ha mondjuk megkérdezem, hogy szeretne-e hintázni, úgy válaszol, hogy „igen szeretnék”. És hogy milyen az anyai szív! Mégis azon derülök a legjobban, ha úgy ad oda valamit, hogy „szesszék anya!”