57.-150. hét

Hajnali három. Emese fennhangon közli, hogy go-go, majd ha nem pattanok ki elég gyorsan az ágyból, akkor sírva rázza rácsot. Felkelek, megszoptatom. Közben elalszik. Óvatosan visszacsempészem az ágyába. Visszafekszem, fülelek. Csend. Amennyire fekve lehet lábujjhegyen mozgolódni, annyira óvatosan elhelyezkedem. Még mindig csend. Egy halk sóhajtás. Alszik. De jó, akkor gyorsan én is! Elernyednek az izmaim… és ekkor dobhártyát szaggatóan felsír. Mélységesen fel van háborodva, hogy eltűnt a mellem a szájából. Újra felkelek, kiveszem, mellre rakom. Talán elalszik. Visszarakom. Lefekszem. Újra sír… és ez a ciklus egy átlagos hajnalon 10-12-szer megismétlődik, és egy körülbelül egy órás küzdelemmé válik. Közben a sóhajtásaim egyre mélyebbek, a vágyaim egyre inkább egysíkúak (csak aludni szeretnék!), az elveim egyre elveszettebbek (már simán magam mellé fektetem, mit nekünk saját ágy!, de az sem segít). Őszintén szólva, úgy a hatodik kör táján kezdem úgy érezni, hogy ami sok, az sok. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy az elmúlt közel 3 évben hányszor aludtam legalább 5 órát egyhuzamban (de az összes végtagomat elég lenne felhasználni a négy órányi alvás listázására is). De amíg mindez arról szólt, hogy 2-3 óránként felkelek, megszoptatom, visszaalszunk, tudomásul vettem a dolgot. De most lázadok! Csak még nem tudom hogyan… Kezembe akadt egy „szaklap” korábbi száma, a vezércikk címe: „Akarsz éjjel aludni? Itt a megoldás!”

– Mi az hogy! – gondoltam – ez nekem szól!

A szerző szépen felsorolja, mi állhat az éjszakai ébredések hátterében és egyenként mindegyikhez ad egy jó tanácsot. Az alábbiakat szűrtem le:

-         lehet, hogy nő a foga (és még fog is kb. két éves koráig, lévén, még 12 hátra van)– tanács: tegyem gyakrabban mellre, az fájdalomcsillapító

-         lehet, hogy azért nyugtalan, mert fejlődött a mozgása (nem erről szól a kisgyerekkor??) – tanács: szoptassam meg, az megnyugtatja

-         lehet, hogy éhes, vagy szomjas – tanács: természetesen meg kell szoptatni

-         lehet, hogy szeparációs szorongása van (miért pont akkor, amikor másfél méterre fekszem tőle mozdulatlanul, és nem a játszótéren, ahol Borkával pillanatok alatt otthagynak, ketten háromfelé szaladva??) – tanács: igen, jól gondoljátok. A szoptatás!

Remek, köszönöm! De mégis mikor fogok aludni?

És mindeközben mi újság Borkával? Ő néhány kivételtől eltekintve egy kis angyal és átalussza az éjszakát. Sőt, annyira jó fej, hogy reggel, ha felébred és mi még csendben vagyunk, olvasgat az ágyában (arra mondjuk figyelni kell, hogy ne legyen mondókás könyv az este bekészített könyvkupacban, hacsak nem akarjuk hajnalban a bébiőrön keresztül végighallgatni, ahogy az egészet végigmondja). Aztán amikor reggel meglehetősen gyűrötten megjelenek, akkor nagyon empatikusan annyit mond:

GySzR

- Bobo sem aludt sokat az éjjel!