Meském határozottan jobban
van, mondjuk 11 napnyi láz után igazán illett is. Az áttörést az jelentette,
amikor elkezdett játszani az infúziós szerelékkel és már néha mosolyt is láttam
a pofiján. És örömmel jelentem, hogy a szerelem is megtalálta. Találkozott egy
kisfiúval, akinek a sziluettje feltűnően hasonlít Boriéra, és innentől szerelem
volt első látásra. Attól kezdve csak úgy lehetett rávenni az inhalálásra, ha
Ádám rázta neki a plüss csacsiját az ajtóban.
Eleinte minden lelete
negatív volt, így vírusfertőzésként kezelték. Aztán mikor már kezdett jobban
lenni, pozitív lett a hemokoltúrája. Szerencsére megállapították, hogy klinikailag
nem úgy néz ki, mint aki szepszisben fetreng, így 6 nap után végre
hazajöhettünk. Itthon ért minket a hír, hogy a baci az Elizabethkingea
meningoseptica volt, aminek legalább a neve szép, ha már egyszer sose hallottam
még róla, de az ottani orvosok sem. Valószínűleg inkább szennyeződés volt, de
most már mindegy is mi volt a baja, lényeg, hogy végre meggyógyult. Mikor végre
valahára hazajöttünk, Borka engem észre se vett, percekig csak Meskének örült, dögönyözte,
puszilgatta, ölelgette, majd mikor kiörömködte magát rám került a sor, majd közölte
velem, hogy akkor most vigyem vissza Emesét a kórházba. Azóta pedig
legszívesebben kórházasat játszik, gyorsan összecsomagol, majd berohan a
szobánkba az éppen soros babával. Utána gyászos arccal közli, hogy nagyon beteg
és mi ne menjünk be, mert elkapjuk. Nem is tesszük és remélem egy jó darabig
csak Bobó baba lesz beteg nálunk!
GySzR:
Borival mindketten a
babánkat sétáltattuk, és amikor ránéztem, megkérdezte
-
Anya, most nagyon aranyos vagyok?
És tényleg az volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése