87. hét

Az a tény, hogy ez a tavasz az elmúlt évtizedek egyik legszárazabbika, nem csak a mezőgazdaságban foglalatoskodókat érinti rosszul, Borkának is nagy szívfájdalma, hogy hónapok óta parlagon hever a gyönyörű sárga gumicsizmája! Haha, de csak eddig! Mondjuk nem kapott rá azonnal a vízben tapicskolás ízére, de végül csak végig csattogta a Margitsziget összes pocsolyáját, de igazán alaposan oda-vissza ötször mindegyiket. Azóta meg csak lesi a pocsolyákat és sóvárogva kémleli az eget.
A Húsvét során végiglátogattuk az összes nagyszülőt, és természetesen Borka egyik felmenője sem tudta megállni, hogy ne vegyen neki csokinyuszit, mi meg alig győztük az apjával sutyiban megenni őket. A nyuszifészek keresést még nem értette igazán, a locsolást pedig elhalasztottuk jövőre, mert az apja szerint csak akkor kell locsolni, ha már tud tojást festeni. Aztán persze a hidegfront is meghozta hatását, mert sikerült családilag megfázni. Így viszont, hogy én is fújtam az orrom, Bori is megtanulta. Eleinte csak a zsebkendőt fogta az orrához és a szájával adta a hangot, aztán egyszer csak az orrával is sikerült. Aztán annyira büszke a zsebkendőbe landoló produktumra, hogy "ta-ta" (=takony) felkiáltással meg is mutatja minden alkalommal. A Húsvétból összességében a sonka tetszett Borinak a legjobban, nekünk meg az, amikor 10 percnyi nyavalygás után arra jutottunk, ha mindenáron tormát akar enni, akkor egyen... Megérte, irtó cuki grimaszt vágott, rekord gyorsasággal megivott egy fél pohár vizet, megértette mit jelent az, hogy csíp, kitisztult az orra, jót nevetett ha már mi is nevetünk és utána újra kezdte a nyüszögést, hogy márpedig ő kér még. Na, ezt tuti nem tőlem örökölte!