85. hét

Az történt, hogy sikerült az év legrövidebb hétvégéjén elköltöznünk. Nem elég ugyanis, hogy a múlt hétvége csak egy napos volt, de még az óraátállítás is pont akkorra esett. Kicsit aggódtam, hogy szól majd a Kisasszony ehhez a költözés dologhoz, de eddig úgy tűnik csont nélkül vette az akadályt. Abban ugyan még mindig nem vagyok biztos, hogy nem csak egyszerűen úgy gondolja, hogy nyaralunk és előbb-utóbb majd csak hazamegyünk. Maga a pakolászás eleinte teljesen feldobta, így a dobozolás során ugyanis elérhetővé váltak az eddig szinte csillagászati magasságokban lévő dolgok és majdhogynem számonkérően nézett, hogy eddig ennyi kincset elrejtettünk előle. Maga a dobozolás persze Bori mellett nem volt túl hatékony, mert amíg mi két dolgot betettünk, ő hármat kivett. Az utolsó ott töltött napunkon azonban fogott ő is egy dobozt és szépen belerakta a még ottmaradt játékait, az abortátum babát és a macit és húzta maga után, nehogy ott maradjon. Engesztelésképen egy este alatt meggyújtottuk az összes maradék csillagszórót és mivel a fürdőszobában lámpa sem maradt, nagyon romantikusan gyertyafénynél fürödhetett este (aláfestésként pedig kérésére 241-szer elénekeltem, hogy Égagyertyaég...), na és az sem utolsó szempont, hogy másnap kapott egy saját gyerekszobát. Kicsit tartottam attól, hogy mit fog szólni az egyedül alváshoz, de egyelőre úgy tűnik a szeparációs szorongás megint engem érint inkább, mert míg nekem azért egy kicsit hiányzik, hogy halljam, ahogy szuszog éjszaka, azokról az álmában előadott gurgulászó kacagásokról és sóhajokról nem is beszélve, ő meg úgy tűnik, jobban alszik, hogy nem mozgolódunk ott neki éjszakánként. Itt az új lakásban azonban újra kitört rajta a pakolási vágy, mert természetesen neki azonnal fel kell térképeznie, hogy melyik fiókba mi került. Na meg még nem tökéletes a berendezkedés, és hát van-e annál izgalmasabb dolog mint a kalapács, a tiplik és az elektromos csavarhúzó? De remélhetőleg előbb-utóbb ez is lecseng, és minden véglegesen is megtalálja az új helyét.