2015. augusztus 30., vasárnap

170.-263. hét



Ez volt az utolsó hetünk az ovi előtt és igazán igyekeztünk még minden programot belesűríteni. Jártunk a reptéren, Dédinél Szentendrén, fodrásznál és Holnemvolt parkban, látogatóban Balázsnál… szóval igazán élménydúsra sikeredett már ez a nyár. És imádom a lányokat és jó, hogy velük lehettem, de bevallom őszintén azért annyira nem bánom, hogy kezdődik az ovi. Jó lesz majd végigenni úgy egy ebédet, hogy nem kell közben háromszor felállni, nem borul ki semmi és nem veszik össze senki pont azon a falaton, ami az én tányéromban van. Kicsit fellélegzem majd, ha elhagyhatja úgy mondat a számat, hogy nem kérdezi meg senki, hogy miért?, és ha úgy haladhatok az utcán, hogy nem cipelek senkit és félnapi hidegélelmet, vizet és váltásruhát sem, valamint nem kell két izgő-mozgó gyermeket szemmel tartanom, hogy épp melyik ugrik le az útról. És még tudjátok mit várok? Hogy ne kelljen könyörögnöm senkinek, hogy menjen már el pisilni. Szóval jó lesz majd egy kicsit bemenni pihenni a munkahelyemre.
         Van még valaki rajtam kívül, aki várja az ovit. Emese. Izgatott és kíváncsi. A héten tartottak egy ismerkedős délutánt, ahová elmentünk. Mesit teljesen lenyűgözte, hogy mennyi autó van ott és az érkezésünk után 5 perccel összeveszett egy kisfiúval egy játék benzinkúton, de tetszett neki a kis konyha is és ismét lenyűgözte a kisvécé. Másnap kifejezetten felháborodott, hogy még jövő hét keddig várni kell az oviig. Sanyarú sora van.

GySzR:
Emese imádja a cicákat. Megindító, ahogy sürög-forog körülöttük és kedveskedve, óvatosan simogatja őket. Egyik esete vacsoránál arról beszélgettünk, hogy milyen népek milyen más állatokat esznek meg, vagy nem esznek meg és említettem, hogy Kínában megeszik a macskákat. Az én állatbarát Emesém szeme felvillant:
- Akkor menjünk oda!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése