2016. március 6., vasárnap

197.-291. hét



A héten teljesen ledöntöttek minket a vírusok. Szépen sorban letarolták az egész családot. Elsőként jött ez a lázas, hidegrázós, köhögős-taknyos nyavalya, aztán mikor egész jól kezdtünk kilábalni belőle, elmentünk a gyerekorvoshoz (leginkább azért, hogy kapjak táppénzes papírt). Ennek az lett az eredménye, hogy két nap múlva Emesének még fülgyulladása is lett, aminek az volt a hatalmas nagy előnye, hogy így viszonylag könnyen el tudtam dönteni, hogy az a pöttyös betegség, amit Bori gyűjtött be az orvosi rendelőben az nem skarlát, mert Emese a penicillin mellett is elkapta. Bár bevallom egy kicsit mégis elbizonytalanodtam, amikor elkezdett hámlani a tenyerük, de Emesének néhány körme is levált, és egy lelkes sorstárs anyuka, amikor meglátta, felvilágosított, hogy ez a kéz-láb-száj betegség és pont ilyen járvány tombol az oviban. Szuper, több szót ne is vesztegessünk rá, ezen is túl vagyunk…

GySzR:

- Anya, Edina néni nagyon jól látja, mit csinálunk akkor is ha nem néz oda. Hátul is van szeme.
- Tényleg?
- Igen. Biztos. Ő mondta. – mondja Emese azokkal a hatalmasra kerekedett barna szemeivel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése