Emese kicsit
átbillent a ló túl oldalára. Meséltem már, hogy utál kezet mosni és mindig szó
szerint grabancon kell ragadni és a mosdóhoz vontatni, némi cicamosdás végett.
A napokban végkép felszámoltuk a pelenkázót (amit már csak öltöztetőnek
használtunk az elmúlt fél évben) és így napvilágra került a bidé. Csap, ami
kicsi és alacsonyan van? Egyszerűen annyira adta magát, hogy abban moshasson
kezet és Emese lelkesen ráállt a dologra. Azóta kérés nélkül mossa a kezét, perceken
keresztül, egészen könyékig és ruhástól, és ha már lúd legyen kövér alapon a
bugyijáig átáztatja a nadrágját és úgy boka magasságig az egész fürdőszobát, de
a probléma kipipálva.
A másik túlkapásunk a rendrakás kapcsán
keletkezett. Hosszas passzív ellenállás után oda jutottunk, hogy Meskete ha
csak szóba kerül a rendrakás, akkor vad és pánikszerű pakolásba kezd. A célja
egyértelműen az, hogy minden eltűnjön a szoba közepéről a szőnyegről, és a cél
szentesíti az eszközt alapon, nem válogat a módszerekben. Azóta zsírkréták
potyognak ki a könyvespolcról, gyurma tanyázik a babák hajában és a csillogó
rendezett felszín alatt duzzadva nő a kupi. Eddig ha Bori előállt, hogy hol a
Barbi fél centis karkötője, akkor viszonylag magabiztosan nyúltam a megfelelő
fiókba és varázsoltam elő. Mostanra viszont teljesen reménytelen, hogy akármit
is megtaláljak a 10 köbméternyi változatosan elhelyezett, ömlesztett motyóban.
De egy szavam sem lehet, erre vágytam, Emese pakol.
Tudjátok mit? Szemet hunynék mind
felett, ha a legnagyobb összecsapásunkban is ilyen félresikerült módon aratnék
elsöprő győzelmet, és Emeske kérlelve mondaná fél kilenckor, hogy „Anya, álmos vagyok, hadd menjek el aludni!”
GySzR:
Bori a sok
vérnarancs után elnevezte a görögdinnyét vérdinnyének…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése