Borkát meghívta
a szülinapi zsúrjára egy kisfiú. Patrik, már elmesélte otthon, hogy Bori lesz a
felesége és amikor szembesítettem ezzel az elképzeléssel a lányom, csak annyit
mondott, hogy:
- Aha, tudom.
Szép! De most
már legalább én is!
Leendő apósa
nem hagyta annyiban a dolgot és kifaggatta az ifjú lovagot, hogy mégis miért
esett a választása Borbálánkra? Patrik pedig azt mondta, hogy azért, mert Bori
nagyon szép, nagyon kedves és mert olyan vicces tud lenni. Az első kettőhöz kétségség
nem férhet, az utóbbin azért némiképp eltöprengtem. Aztán arra jutottam, hogy
Borkának ovis humora van és nagy szerencséje, hogy Emeske szintén kezd belenőni
ebbe a korosztályba. Számukra rém mulatságos azt ismételgetni, hogy kakafej,
vagy vicces fejet vágni, vagy kipancsolni a vizet a kádból, vagy kinyitni a
szájukat amikor tele van tömve a vacsorával, vagy olyat játszani, hogy ki tud
hangosabban visítani, vagy a vasárnapi ebéd közben hangosan bejelenteni, hogy
pupuztam! és utána percekig nevetgéni azon, hogy milyen büdös. Rengeteget
tudnak idétlenkedni és valljuk be, ha én ezeket nem is tartom épp annyira
komikusnak, ha nézem őket, amint egymást túllicitálva percekig kacagnak, nehéz
megállni mosolygás nélkül.
GySzR:
Emese még nem
érti igazán a játékot, ahol valaki, aki cica megpróbálja elvenni a labdát,
miközben a többiek dobálják egymásnak. Amint szóba kerül, hogy valaki
kiérdemelte a cica címet, Emese büszkén kijelenti:
- Akkor én kutya vagyok!
És ennek
megfelelően viselkedik. Fut, kerget és jó esetben nyal, amúgy harap és a
szájába veszi a labdát…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése