Az oviban mindenféle
tesztnek és vizsgálatnak vetették alá Borkát, hogy 11 hónappal a potenciális sulikezdés előtt megállapítsák, hogy iskolaérett-e vagy sem. Az anyai ösztönöm
és a józan ész azt diktálták, hogy nem. Idegen helyzetben még annyira kis
nyuszi, és remélhetőleg jót tenne az önbizalmának, ha nem ő lenne a legkisebb
az osztályban. Na meg egyébként is hová siettessem? Mivel az óvoda minden évben
igyekszik minél több gyermeket áttessékelni a következő közintézménybe, titkon
reméltem, hogy nem brillírozik majd annyira a felméréseken, hogy sokat kelljen
lobbizni a maradásáért. De erről szó sem volt. Szerencsére kiderült, hogy a
lányom egyáltalán nem iskolaérett, ugyanis nem érti még a nullával való
összeadást, az 50 és a 60 közötti váltást és nem tudja lemásolni az 5 mm-es kis
w-t. Ezek közül egyiken sem lepődtem meg, csak azon, hogy ezeket szerint csak
az a gyermek iskolaérett, aki már előre tudja a tananyagot. Még kész szerencse,
hogy így lett még plusz egy évünk megtanulni! Az összes felmérést végző közül a
logopédus lopta be magát legjobban a szívembe, aki félresöpörte az összes
tesztet és bevallotta, hogy ugyan Borinak meglepően tiszta és gyönyörű a
beszéde, de ő mégis úgy látja, hogy még nem kéne iskolába mennie. De így most
mit írjon a papírjára? No, ez is megoldódott, aggodalomra semmi ok.
GySzR:
Igen, Bori
mostanra tényleg gyönyörűen beszél, és az idei komeló szezonban már a pomeló
szót is ki tudja ejteni, sőt ha megpjobálja, akkor úgy mondja, hogy megpróbál.
Nincs több mumus, így már csak egy szívet melengető maradványtünetet jutott
nekem: minden fektetésnél kapok éjszaki
puszit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése