Ezen a héten méltóképpen megültük Borka
névnapját, kapott sok mesekönyvet (lehet, hogy én jobban örültem, mert
már nagyon untam a régieket), meg annyi kesztyűt, amennyi egy 50 kezű
százlábúnak is majdnem elég lenne, vonatokat (mondja is lelkesen, ha
megpillantja őket, hogy siii-si-ssssii, hiába, tudják a nagyszülők mitől
döglik a légy), és Borbála-ágat. És persze a Mikulás is jött, mert hát
Bori jó volt, és ellátta pár hónapra elegendő mazsolával és aszalt
barackkal - ugyanis, ha valaki igazán le akarja venni a lábáról, ezt ad
neki (szóval a télapó is tudja). Na és Mikulás ünnepségeken is voltunk,
ahol ugyan a télapónál sokkal érdekesebb volt a hintaló és a
palacsinta, sőt egy másik alkalmon még pónihintón is lovagolt, és
álmomban sem gondoltam volna, hogy az adventi mesejátékot tátott szájjal
fogja végignézni az apja nyakában ülve, pedig így történt. És ha már az
álmoknál és Borka jóságánál tartunk, hadd dicsekedjek el vele, hogy egy
hónapos folyamat eredményeképpen, fokozatosan és szinte észrevétlenül
Bori végérvényesen leszokott az éjszakai szopizásról. Volt egy pár hét,
amíg még felsírt éjszakánként, és ki kellett venni a kiságyból, aztán
mivel nem kapott azonnal anyatej forrást a szájába, elég hamar felébredt
és lejátszódott párszor az alábbi párbeszéd:
- ööö-ööö-öööö - miközben a mutatóujjával a bordáimig bökve mutogat a mellemre
- nincs Borka, már nagylány vagy. Nincs, nem.
- nem, nem. - közben eszeveszett, fejcsóválás.
Ezt
így elismételgettük perceken keresztül, majd lemondóan visszanyomta a
cumit a szájába, egy kicsit dédelgettette magát, aztán szépen
visszaaludt az ágyában. Majd gondolom rájött, hogy ezért a
beszélgetésért kár felkelni, úgyhogy mostanában egyre gyakrabban fordul
elő, hogy fel sem riad... én meg után így majd' 16 hónap után, egy végigaludt éjszakát követően olyan
frissen és üdén ébredek fél hatkor (amikor már lebeszélhetetlenül
követeli az anyatejet), hogy magam is meglepődök. És hogy tovább
ajnározzam, idén Bori segített a mézeskalács gyártásban. Olyannyira,
hogy (némi apai segítséggel) ő őrölte a szegfűszeget és még a tésztát is
nyújtotta és nyomogatta bele a formákat. Ez így szép és jó volt egészen
addig, míg rajta nem kaptam, hogy dézsmálja az anyagot. De azért nem
volt harag, mégiscsak Advent van.
2011. december 10., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése